Gergő szerint azért csináljuk a blogot, hogy mi emlékezzünk miket főztünk, nem pedig azért, mert szerintünk egy főzősblog az egy nagyon eredeti ötlet lenne, vagy mert annyira különleges receptekkel állnánk elő. És igaza van! Félreteszem minden kétkedésemet, és mégiscsak megírom, hogy mit vacsoráztunk ma, hamár az elmúlt pár hét, vagy hónap művei nem kerültek lejegyzésre.
A boltba érve az volt a mondás, hogy minél előbb jöjjünk ki, ami azt vonta maga után, hogy nem volt idő elmélkedni, meg álmodozni mindenféle kacsalábon forgó étkeken, hanem back to the roots: hús lesz krumplival. Ennek megfelelően csirke és pici krumplik kerültek a kosárba, meg citromfű amit már a múlt hétvégi citromos-joghurtos-hagymás tésztasalátához szerettem volna ellőni, de mint kiderült, nem volt itthon. Ja és ha valaki tudja, hogy a szuper újrazárható, aromatartó, nedvességmegőrző tasakok és fagyasztott áruk idején miért nem lehet valamilyen tartósított formában mentát kapni (a cserepes verziók már életük leszállóágában voltak), az mondja!

Maga a recept amúgy nem annyira érdekes, vagy egzotikus, mint amennyire az íze lett:
csirkemell
1 doboz mascarpone (kicsit ijesztő húsételhez használni valamit, aminek a csomagolásán egy óriási tiramisu díszeleg)
citromfű
mozzarella (beleolvasztottam a szószba 3 szeletet, amitől kevésbé folyós és kevésbé homogén lett az állaga)
krumpli

A csirkemellből szeleteket vágtam (nekem ez elég szenvedősen megy, mert nem tudom, hogyan kell szakszerűen, de gondolom egy rutinosabbnak ez megvan pár perc alatt), kis olajon megsütöttem, míg szép sülthús színük nem lett, eközben Gergő meghámozta a krumplikat. Amikor befejeztük a hús és krumpli alól pattogzó forró olajcseppek elől való ugrálást (még mindig nem vettünk fedőt), akkor a mascarponét megolvasztottam és több körben újabb és újabb adag citromfüvet szórtam bele. Végig azt hittem, hogy túlzásba viszem, és egy grapefruit keserűségű és savanyúságú valamit fogok kapni, de a kóstolgatások során mindig kiderült, hogy nem, nagyon jó markáns ízt ad, de egyáltalán nem tolakodó, hanem inkább valahogy arcot ad az amúgy teljesen semleges mascarponénak. Arról nem is beszélve, hogy a masszív mascarpone mellé nagyon kell valami, amitől könnyedebbnek lehet érezni, a citromfű pedig pont ilyen, de gondolom a tiramisuban meg pont ezért van a kávé. A végeredmény egy nagyon finom szósz lett, amihez jól passzult a fűszerezés nélküli csirke és a ropogós krumpli. Fénykép nem készült, hiszen akkor még úgy volt, hogy nem lesz belőle post.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 4, mert a csirkéket beleraktam a szószba, pedig jól nézett volna ki, ha inkább rájuk öntöm, akkor kilógótt volna helyenként a pirosas hús, ami jól ment volna a ránézésre kapros szószhoz.

íz Kata szerint: 5, bejött nagyon a citromfű, meg mostanában tetszenek a kicsit kesernyésebb, nem annyira szabályos ízek.

külalak Gergő szerint: 4 "A csirkék lehettek volna egységesebbek."

íz Gergő szerint: 5 "Nagyon finom volt a mascarponés öntet is, jó volt, hogy szikárabb volt a hús és jó lett a krumpli is."

(download)

Gergő 2 héttel ezelőtti balesete óta fokozott érdeklődést mutatunk a pépesebb, puhább, kevesebb rágással elfogyasztható ételek iránt. Mivel már a könyökünkön jön ki a krumplipüré, meg a mindenféle főzelékek és paradicsomlevesek, nem is beszélve a hortobágyi palacsintáról, egyre nehezebb valami újdonságot kitalálni. Ebben a szellemben, némileg csüggedten indultunk reggel kávézni a Millenáris parkba, hogy majd lesz valahogy, valami, a kávé legalábbis tuti. A koffein és a napsugarak megtették hatásukat, a Match-ba már teljesen feldobódva, egy képzeletbeli illatos gombapörkölt gondolatával érkeztünk, bár 1 perc alatt némileg alábbhagyott a lelkesedésünk, amikor az eladó arra a kérdésre, hogy "Elnézést, van olyan gombájuk, aminek nem ma jár le a szavatossága?" egy tömör "Nincs."-et dobott a vállán át. Szerencsére a piac még nyitva volt, úgyhogy gyorsan be is szereztük a legfontosabbat: a gombát. Szép nagy fejek voltak, máskor biztos töltenénk bele valamit, de mi akkor már hajthatatlanok voltunk, egy mexikói kalap méretű gombát is atomjaira fűrészeltünk volna. A gombapörkölt receptje egyébként meglepően egyszerű:

hozzávalók:
gomba (mi 1kg-t vettünk, hogy legyen bőven, akár estére is, meg a másnap reggeli rántottához, ennek kb háromnegyedét használtuk fel)
pirospaprika
hagyma (ebben továbbra sem ismerünk tréfát, majdnem egy teljes fej üvegesre párolódott)
só
bors
majoranna
mustár (esetünkben Beaufor dijoni)

mivel a recept nem vitte túlzásba a mértékegységek definiálását, ezért mindent érzésre, ízlés szerint stb. csináltunk. Kis olaj, hagyma bele, amikor már üveges, akkor tűzről levéve pirospaprika bele (nekünk sok hagymánk volt, úgyhogy kb két kiskanálnyit raktunk), összekever, majd tűzre visszarakva mehetnek bele a gombák, meg egy pohárnyi víz. Mi paráztunk a vízmennyiségtől, hogy kevés lesz, ezért még egy félpohárnyit ráöntöttünk, amiről később kiderült, hogy fölösleges volt, a sok gombából sok víz jön ki. Sűrűn kóstolgattuk a levet, és gyakran kellett belerakni 'még egy kicsit', de mire a gomba jó puha lett, addigra összeálltak az ízek és illatok. Még egyszer rápillantottam a receptre, hogy mindennel megvagyunk-e, és ekkor derült ki, hogy mustárral még lehetne tupírozni, a kérdést megvitattuk (én nem vagyok mustárrajongó, Gergő viszont annál inkább) és végül egy csapott kiskanálnyi került bele, aláírom, jó volt bele. Köretként szélesmetélt készült, nem akartuk a nokedli kártyánkat is ugyanebben a menetben ellőni a puhakaja versenyben, azt majd tojásosnokedliként.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 3,5. "Nokedlivel jobban néz ki, egyszerűen azt szokta meg a szemem és kész. Illetve a gombákat lehetett volna kisebb darabokra vágni."

íz Kata szerint: 5 

külalak Gergő szerint: 5. "Pont ilyennek kell kinéznie egy gombapörköltnek. Szeretném jegyzőkönyvbe venni, hogy kiváló volt metélttel. A nokedli kacsáknak való, mi a fusion konyha hívei vagyunk."

íz Gergő szerint: 5

(download)

A mai muffinsütés úgy kezdődött, hogy vettünk egy csirkemellet. Aztán tébláboltunk a fűszerek előtt, hogy hogyan és mint legyen, aztán egyszercsak biztossá vált, hogy kuszkusz (aka couscous) lesz mellé, az meg kellően semleges ízű ahhoz, hogy valamilyen erősebbet bevállaljunk a húshoz. Így lett indiai csirke kuszkusszal, amiről egyetlen fotó sem készült, mert olyan gyorsan összedobtuk ketten, hogy mire elővettem a fényképezőgépet, már el is fogyasztottuk, de majd legközelebb. Miközben az utolsó kuszkuszszemcséket kergettük a villával, arról beszélgettünk, hogy a csirkés, vagy a tofus indiai inkább az indiai-e, és hogy miért nem indiai egyik sem, pláne a kuszkusz, azt vettük észre, hogy valami kis édes kívánkozik a vacsora leöblítéséhez. Mangó lassihoz minden alapanyag hiányzott, úgyhogy mást kellett kitalálni. Került a hűtőből egy kis grapefruitos sör és már meg is volt a következő projekt: muffin.
Muffin, a sütemények alfája, a kezdők és a kis idővel rendelkezők barátja. Ezeregy verzióban létezik, giccsesebbnél giccsesebb cukormázzal lehet leönteni, meg apró csillámokkal tarkítani, de ma a létező legminimálabb verzió került sorra, a csokis (inkább talán kakaós, csak azt nem szokták mondani) muffin.

hozzávalók:

3 tojás
150g Rama
2dl cukor (ennél én kevesebbet szoktam valamivel)
2,5dl liszt (kb 150g, de mivel soha nem volt mérlegem, lassan már mindent dl-ben tudok)
1tk sütőpor (ha ennyit raksz, akkor nem dagadnak túl a papírkosár szélén, úgyhogy nem szoktam vele szégyenlősködni)
+ízesítő, ami lehet citromhéj, narancshéj, kakaó, fahéj, mák, akármi

miközben a margarin olvad szét az alacsony láng fölött, a cukrot és a tojást felverjük, majd pedig mindent egybe keverünk. Sok sütinél fontos, hogy a lisztet csak apránként adjuk hozzá, mert különben csomóssá válik, de valamiért a muffinnal nem ez van. Csináltam már egyáltalán nem odafigyelve, félvállról véve is, és az ember nem tud annyira hanyag lenni, hogy csomós legyen, szóval elronthatatlan. Ízesítők közül most a kakaót választottam, reméltem, hogy hamár holland és nem a legolcsóbb, akkor egész fekete lesz, de nem, még ezzel is csak egy középbarna árnyalatot lehet elérni. A régóta érlelődő gyanúm, hogy a Coffee Heaven, CCC és hasonló (egyébként általam kedvelt) helyeken valamilyen színezéket is raknak a muffinba, még egy fokkal biztosabbá vált.
Ami a kis papírkosárkákat illeti, pár éve még úgy gondoltam, hogy úri passzió, hogy külön muffintepsibe rakja őket az ember, simán elvannak a kosárkák magukban is, de akkoriban lapos, szétterülős eredményt értem el, úgyhogy amióta megvan ez a forma, kizárt, hogy máshogy sütném. Csak ajánlani tudom. A fenti mennyiség egyébként pont egy ilyen 15-ös méretűre elég.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: nem lettek egyformák, jobban kéne figyelni az adagolásra, illetve beszerzendő egy egészen fekete kakaó, ezek miatt 3

íz Kata szerint: 5 

külalak Gergő szerint: "Jól néz ki. Teljesen úgy néz ki, mint egy..... hamburger. Csak viccelek." 5-ös

íz Gergő szerint: 4, még lehetett volna benne több csoki

Ha valaki járatlan a főzésben-sütésben, mint én, eleinte bizonytalankodik, méricskél sokat, aztán szépen-lassan ráérez a szabadságra. Így történt ez ma este is. Olyan ételt készítettem, amiről azt gondoltam, hogy ízlene. Más nem számított. Szakácskönyvem továbbra sincs. Abból főzök, amit épp találok otthon.

Megtisztítottam és felkockáztam négy csirkemell filét, majd felvágtam nagyobb darabokra egy fél fej óriási hagymát. Olajon elkezdtem kisütni az apró csirkedarabokat, majd később utánadobtam a hagymát. Meghintettem sóval és borssal, majd türelmesen kavargattam, amíg össze nem sültek.

A legvégén levettem a tűzről a serpenyőt. Kikaptam a hűtőből a 235 ml-s Globus joghurtos salátaöntetet, majd ráöntöttem körülbelül a felét. Összekevertem, hagytam egy kicsit állni, majd tálaltam.

Egyszemélyes kontrollcsoportom azt reagálta, mikor megkóstolta, hogy "nagyon jó". Sőt, még a serpenyőt is kitunkolta :)

Lehet, hogy nem ez a legjobb módja a joghurtos salátaöntet felhasználásának, de nekem/nekünk nagyon ízlett a végeredmény. És végül is a főzés tanulásában ez az egyik legfontosabb mérföldkő: amikor a szabadságból ötlet, az ötletből pedig jóízű megvalósítás lesz. Bármit is szóljanak hozzá a sztárszakácsok.

(Kép ezúttal sajnos nem készült. Pedig igazán jól nézett ki. Mire észbe kaptam, már elpusztítottuk a vacsorát.)

Az egyik legjobb pécsi étteremben, az All' Elefantében rendelt - még a nyáron - Kata garnélás-fokhagymás tésztát, és nagyon ízlett neki. Belekóstoltam, és én is szerettem. Ez ugrott be, amikor ma délután a Matchban jártunk. Vettünk is egy 200 grammos garnélakonzervet. Gondoltuk, kipróbáljuk, mit tudunk ebben a témában, saját értelmezésben, recept nélkül.

Pár órával később már rotyogott is a vízben a hosszú spagettitészta. Közben felvágtam két (na jó: három) gerezd fokhagymát, leengedtem a lét a garnélákról, serpenyőben, olivaolajon picit összepirítottam őket. Szórtam rá bazsalikomot, némi sót és borsot. Majd levettem a tűzről. A kész tésztára ráöntöttem, majd egy pici olivaolajjal még megpermeteztem. (Citrom nem volt itthon, úgyhogy azt most kihagytam.) Tíz perc alatt kész. Nagyon finom lett.

Egy pillanatra el is merengtem azon, hogy friss garnélából és friss bazsalikomból vagy petrezselyemből még mennyeibb vacsora lehetett volna. Na de majd legközelebb.

Hozzávalók 2 személyre:

• 250 gr hosszú spagettitészta
• 2-3 gerezd fokhagyma
• 200 grammos garnélakonzerv (nettó tömeg: 121 gr)
• morzsolt bazsalikom, só, bors, olivaolaj

(download)

E-mailben kaptam Gergőtől (!) egy receptet a világ legjobb palacsintájához, jól el is mentettem a delicio.us bookmarkjaim közé, de ma megnézve annyira sok hókuszpókusznak tűnt ez a halmazállapot alapján való megkülönböztetés, meg az igazi buttermilk (azmi?), hogy végül inkább maradtam Jamie Oliver receptjénél:

hozzávalók:
3 tojás,
12 dkg liszt,
1 púpozott kávéskanál sütőpor,
1,5 dl tej,
1 csipet só.

fehérjét és sárgáját különválasztani, majd a fehérjét a sóval kemény habbá verni és beleönteni a sárgája-liszt-sütőpor-tej mixből összeálló tésztába. Ennyi. Vicces, hogy mindenki látott már palacsintatésztát, és abból indul ki, viszont ez ahhoz képest sokkal furább állagú lesz, valahol a tészta és a hab között félúton, sok-sok lyukkal a sütőportól. Nem elég, hogy lyukas még folyamatosan puffad is, szinte mozog. Ezt az ufó-hangulatot fokozta, hogy a legelső sütésnél egy hatalmas vigyorgó fej nézett vissza ránk (lásd videó), szinte kacsintott, de aztán serpenyőcserével elűztük az ördögöt és a filmekben is látott, barnás-sárgás, vastagabb, rendes földi palacsintákat csináltunk. Ennyi hozzávalóból 6db jött ki nekünk. Ugyanúgy, mint a nálunk ismert verziónál, ezt is lehet édes és sós verzióban is enni, mi most maradtunk a hagyományos juharszirupnál.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 3 (nagyon gyorsan megbarnul, szerintem szebb ha kicsit foltos)

íz Kata szerint: 5, olyan mint az eredeti, bár egyértelműen a juharszirup íze dominál, az meg gyári ugye...

külalak Gergő szerint: 4, mert volt ami kicsit kilyukacsosodott, meg megégett

íz Gergő szerint: 4 "mert csak, ízekről nem vitatkozunk", aztán 5 perc szünet és második nekifutásra az volt az indok, hogy "az volt vele a baj, hogy nem tudom elképzelni, hogy ne juharsziruppal egyem, pedig az volt beígérve, hogy sós palacsinta lesz"

úgyhogy az a konklúzió, hogy mindenről a filmek tehetnek. (biztos, hogy se apple, se blueberry pie-t nem fogok sütni ezek után... ) ;)

(download)

Talán még a mascarpone-s csirkemell gratin kapcsán jött elő, hogy mit is lehet kezdeni megmaradt féldoboznyi mascarponéval, amikor felmerült először a tiramisu gondolata. Aztán ezt tovább erősítette, hogy a család elvileg nem édesszájú feléről kiderült, hogy azért mégiscsak van kereslet részéről is egyes desszertekre, és végül a tesóm által elejtett könnyed szülinapi tiramisu ígéret tette biztossá: meg kell keressük a kávéfőzőt!

tegnap laza napot tartottunk, mindketten szabin, bringázgattunk a Duna mellett, ettünk egyet a Kopaszi gáton és térdig megmártóztunk az öböl vizében. minden nagyon idillikus volt, pont ahogy terveztük, aztán egyszercsak 1perc alatt megváltozott minden. bicikliztünk át a Kálvin téren és a villamossínen elcsúsztam, majd pedig onnantól kezdve a baleseti ambulancián töltöttük a nap hátralevő részét. a diagnózis: törött könyök és lehetséges csuklótörés.
a blog viszont nem állhat meg, úgyhogy ezúton kérek mindenkit, hogy küldjetek nekem egykézzel elkészíthető ételekhez receptet (összeöntős-kevergetős, egydarabban hagyós, foggal szétmarcangolható csomagolásút... ), lehetőleg ne zacskóskaját! az egyszerűbbeket majd viszontláthatjátok itt a blogon. Ide küldjétek: dekatakonyhaja kukac gmail pont com

köszi!

(download)

Ma még Turó-Rudin kívül nem ettem semmit (17:30), úgyhogy gondoltam egy gyors üveges pesto, egy adag spaghetti és kaja letudva. Leugrottam a közeli boltba, majd a konzerves-fűszeres polc előtt állva szomorúan tapasztaltam, hogy csak Bertolli van, az meg nekem tudom, hogy nem ízlik, marketing ide, vagy oda, úgyhogy Gergőtől telefonos segítséget kérve bediktáltattam, hogy miből áll össze a Pesto Genovese (aka. bazsalikomos pesto) és azokat meg is vettem mind:

2 evőkanál pirított fenyőmag
2 marék friss, mosott bazsalikomlevél
2 gerezd fokhagyma (3-at raktam bele, mert a fokhagyma az királyság!) :)
parmezánsajt (elvileg friss lenne az igazi, de szárítottal is finom lett, azt úgyis több helyen kapni)
olívaolaj
só
őrölt bors
2 teáskanál citromlé (ezt kihagytam, mert nekem vhogy nem passzolna bele, de ideírom, hátha másnak igen)

A recept nagyjából annyi, hogy mindezt keverd össze, de én a legelső pontnál egyből elakadtam, mert azt hogy kell, hogy "pirított"? Gyorsan megkerestem a neten, annyit jelent, hogy fogsz egy serpenyőt és mindenféle olaj nélkül belerakod a magokat és hagyod hogy egy picit megpiruljanak, azaz barnás-sárgássá váljanak. Állítólag nem szabad nagyon sokáig hagyni, mert akkor megégnek, de legegyszerűbb megkóstolni, hogy jó-e már.
A másik problémás pont a magok összedarálása (egy részét meghagytam egyben, mert az jól néz ki egy tésztán szerintem) volt a fokhagymával, nekem ugyanis nincs ehhez való mixerem, úgyhogy fogtam egy kalapácsot, és durr, megoldottam így is, a wishlistre pedig felírtam a múltkori gombás csirkénél hiányolt 'éles kés' mellé, hogy 'robotgép'. Ami ezután volt, kavargatás, az már ment simán, kóstolgattam szorgalmasan, hogy eltaláljam a megfelelő só-bors arányt, de a végeredmény egy olyan pesto, amilyet még soha nem ettem: érezhetően nincs benne semmi mű dolog, állományjavító, színezék, meg tartósítószer, az íze leírhatatlanul friss és intenzív ami mellé még a friss bazsalikom illata is társul. Asszem ennyit az üveges pestoról, ezek után nálam már nem rúg labdába.

Az illatról meg beugrott, amikor tavaly év végén a hugomnál voltam Olaszországban és mentünk őrült tempóval a Lago di Como felé és hallgattuk ordítva az In Italia c. számot, úgyhogy megkerestem, letöltöttem, ez szól most a képek mellé...

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 5 (nem olyan, mint az üveges, nem olyan krémes, de nekem így jobban tetszik)

íz Kata szerint: 5

 

a takoyaki egy japán étel, kis sült golyókat jelent, a wikipedia szerint elsősörben zöldségekből, meg tengeri herkenytűkből áll, de én már találkoztam csokis és vegetáriánus zöldséges verzióval is. Még nem tudjuk megcsinálni, hiszen a mesterkurzus tananyagába tartozik, de majd egyszer talán erre is sor kerül.
és hogy miért is ez a furcsa-kurta post most, annak az az apropója, hogy a blog ezentúl a www.takoyaki.hu url-en is elérhető, nemcsak a nehezen kibetűzhető dekata.posterous.com-on. Chou-kawaii! :)