Sima csokis muffin
A mai muffinsütés úgy kezdődött, hogy vettünk egy csirkemellet. Aztán tébláboltunk a fűszerek előtt, hogy hogyan és mint legyen, aztán egyszercsak biztossá vált, hogy kuszkusz (aka couscous) lesz mellé, az meg kellően semleges ízű ahhoz, hogy valamilyen erősebbet bevállaljunk a húshoz. Így lett indiai csirke kuszkusszal, amiről egyetlen fotó sem készült, mert olyan gyorsan összedobtuk ketten, hogy mire elővettem a fényképezőgépet, már el is fogyasztottuk, de majd legközelebb. Miközben az utolsó kuszkuszszemcséket kergettük a villával, arról beszélgettünk, hogy a csirkés, vagy a tofus indiai inkább az indiai-e, és hogy miért nem indiai egyik sem, pláne a kuszkusz, azt vettük észre, hogy valami kis édes kívánkozik a vacsora leöblítéséhez. Mangó lassihoz minden alapanyag hiányzott, úgyhogy mást kellett kitalálni. Került a hűtőből egy kis grapefruitos sör és már meg is volt a következő projekt: muffin.
Muffin, a sütemények alfája, a kezdők és a kis idővel rendelkezők barátja. Ezeregy verzióban létezik, giccsesebbnél giccsesebb cukormázzal lehet leönteni, meg apró csillámokkal tarkítani, de ma a létező legminimálabb verzió került sorra, a csokis (inkább talán kakaós, csak azt nem szokták mondani) muffin.
150g Rama
2dl cukor (ennél én kevesebbet szoktam valamivel)
2,5dl liszt (kb 150g, de mivel soha nem volt mérlegem, lassan már mindent dl-ben tudok)
1tk sütőpor (ha ennyit raksz, akkor nem dagadnak túl a papírkosár szélén, úgyhogy nem szoktam vele szégyenlősködni)
+ízesítő, ami lehet citromhéj, narancshéj, kakaó, fahéj, mák, akármimiközben a margarin olvad szét az alacsony láng fölött, a cukrot és a tojást felverjük, majd pedig mindent egybe keverünk. Sok sütinél fontos, hogy a lisztet csak apránként adjuk hozzá, mert különben csomóssá válik, de valamiért a muffinnal nem ez van. Csináltam már egyáltalán nem odafigyelve, félvállról véve is, és az ember nem tud annyira hanyag lenni, hogy csomós legyen, szóval elronthatatlan. Ízesítők közül most a kakaót választottam, reméltem, hogy hamár holland és nem a legolcsóbb, akkor egész fekete lesz, de nem, még ezzel is csak egy középbarna árnyalatot lehet elérni. A régóta érlelődő gyanúm, hogy a Coffee Heaven, CCC és hasonló (egyébként általam kedvelt) helyeken valamilyen színezéket is raknak a muffinba, még egy fokkal biztosabbá vált.
Ami a kis papírkosárkákat illeti, pár éve még úgy gondoltam, hogy úri passzió, hogy külön muffintepsibe rakja őket az ember, simán elvannak a kosárkák magukban is, de akkoriban lapos, szétterülős eredményt értem el, úgyhogy amióta megvan ez a forma, kizárt, hogy máshogy sütném. Csak ajánlani tudom. A fenti mennyiség egyébként pont egy ilyen 15-ös méretűre elég.
ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)
külalak Kata szerint: nem lettek egyformák, jobban kéne figyelni az adagolásra, illetve beszerzendő egy egészen fekete kakaó, ezek miatt 3
íz Kata szerint: 5
külalak Gergő szerint: "Jól néz ki. Teljesen úgy néz ki, mint egy..... hamburger. Csak viccelek." 5-ösíz Gergő szerint: 4, még lehetett volna benne több csoki

Comments [0]