Spenótos quiche

(download)

Múlt hétvégén piacoztunk és mint sokszor, megint elfogott a lelkesedés, hogy vegyünk valami alapanyagot, és aztán majd csinálunk belőle valamit. Szeretek úgy venni zöldségeket és gyümölcsöket, hogy nem tudom, mi lesz belőlük, hanem hagyom, hogy alakuljanak a dolgok, hangulattól függően. Ezúttal spenót lett a váratlan vendég, ami velünk jött haza, és aztán teljes egy hétig úgy tűnt, hogy Gergőnek igaza lesz, és elfonnyadva a szemetesben fogja végezni, míg mára már annyira cikinek éreztem ezt, hogy elővettem a témát. Hétközben egyébként nem ignoráltam teljesen a spenótunkat, csak a kinézett recept volt túl macerás az éjjeli hűtőberakással. Mégis kinek van kedve kétszer is nekiállni ugyanannak a kajának?! Ma viszont beugrott, hogy a megoldás a quiche lesz. Kerestem recepteket és végül Lila Füge és egy receptvarazs.hu-s recept egyesítésével állt össze az én saját receptem:

tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg Rama
fél kiskanál só
1 tojás sárgája
2 kanál víz
(sütésnél nehezékként lencse, vagy rizs, vagy bab)

töltelékhez:
85 g krémsajt - nálam Mascarpone, LilaFüge eredeti receptjében Philadelphia
0,8 dl tejszín (lehet a fele tej, fele tejszín is) - ezt én teljesen elbénáztam, elnéztem a mennyiséget, úgyhogy végül érzésre volt valamennyi tejszín és vmennyi tej
25 dkg spenót - a piacos néninek ilyen kiszerelésben volt, amúgy az eredeti receptben 40 dkg szerepel. Nekem nem hiányzott végül az a 15 dkg egyáltalán.
3 gerezd fokhagyma - 4, merthogy a fokhagyma az jó
15 dkg reszelt sajt (cheddar vagy gouda vagy bármilyen zsírosabb aromás sajt) - raktam bele kis edamit, bár nyilván nem ez volt az optimális megoldás
5 dkg + egy szórásnyi reszelt parmezán - nem parmezán volt, hanem szintén a piacról már nem pontosan emlékszem, de francia keménysajt
3 nagy tojás
egy nagy marék pirított fenyőmag
só, bors, szerecsendió

Tésztánál az összes összevalót össze kell gyúrni, nem hittem el én sem a morzsálódos lisztkupacról, de a végén tényleg összeállt szépen! Ha megvan, akkor alufóliában egy fél órára a hűtőbe kell kerüljön, ettől lesz omlós állítólag, ezt csak alátámasztani tudom a végeredmény ismeretében. Míg hűl a tészta, addig a fenyőmagokat megpirítottam, egy másik serpenyőben pedig kis vajon a fokhagymákat, majd belekerültek a spenótlevelek, amiket épphogy szétvagdostam, sokat nem szöszöltem vele. Miközben a spenótlevelek fonnyadnak, addig a hideg tésztát beraktam a formába (hivatalosan hullámos szélű kerámiaformában kéne, de olyanom nincs), amit sütőpapírral béleltem ki, soha nem szoktam kivajazással próbálkozni még soha nem jött be, úgyhogy sütőpapír is my friend. Újabb 20 perc a hűtőben, majd irány az előmelegített sütő. A felpúposodás megelőzése érdekében egy külön rétegben nehezékként rizs került rá, hogy lenyomja. Kb 10 perc sütés után levettem és nehezék nélkül sült tovább. Eközben a tölteléket kavartam össze, szó szerint, mert elnéztem és 0,8dl helyett 8dl készült, amiből a végén egy öntögetős, részben újrakészítős varázslás árán lett valamennyi, érzésre inkább 2dl folyadék (mascarpone-tejszín-tej-tojás). Ezt ízesítettem szerecsendióval és borssal, majd belekerült a fenyőmag, a spenót, és beletépkedtem 2 szelet eidamit, majd villával a lényeget leszűrva ráraktam a közben szép aranybarna tésztára, meg egy kicsit öntöttem a léből is. Féltem attól, hogy átázik a tészta, úgyhogy szerintem végül hangyányit kevesebb is ment rá, mint eredetileg kellett volna. Majd legközelebb figyelek a számokra, addig is jó lecke volt. A végeredményről pedig:

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 5 Megkönnyebbülés volt, hogy a benézett mennyiségek ellenére szép lett, és külön büszke vagyok rá, hogy a tészta nem lett zselés, átlátszó szerű, amivel már jópár reggelizőhelyen találkoztam és amit nagyon nem szeretek.

íz Kata szerint: 4 kicsit hiányzott a karakteresség, finom volt, bár jobban szerettem volna, ha nem ennyire kiegyenlített a spenót-tojás-fűszerek trió ízharmóniája, hanem valamelyik erőteljesebb. Mondjuk lehet, hogy ezt 1 csipettel több só megoldotta volna.

külalak Gergő szerint: 5 "Így kell kinéznie egy spenótos quiche-nek szerintem."

íz Gergő szerint: 4,5 "Kicsit több sót tettem volna bele, meg mééééég sajtot. Amúgy pont olyan, mintha egy quiche lenne. Jó lett a tészta és jó lett a spenót is! Finom!" "Még csirkével el tudtam volna képzelni."

Citromfüves-mascarponés csirke pirított krumplival

Gergő szerint azért csináljuk a blogot, hogy mi emlékezzünk miket főztünk, nem pedig azért, mert szerintünk egy főzősblog az egy nagyon eredeti ötlet lenne, vagy mert annyira különleges receptekkel állnánk elő. És igaza van! Félreteszem minden kétkedésemet, és mégiscsak megírom, hogy mit vacsoráztunk ma, hamár az elmúlt pár hét, vagy hónap művei nem kerültek lejegyzésre.
A boltba érve az volt a mondás, hogy minél előbb jöjjünk ki, ami azt vonta maga után, hogy nem volt idő elmélkedni, meg álmodozni mindenféle kacsalábon forgó étkeken, hanem back to the roots: hús lesz krumplival. Ennek megfelelően csirke és pici krumplik kerültek a kosárba, meg citromfű amit már a múlt hétvégi citromos-joghurtos-hagymás tésztasalátához szerettem volna ellőni, de mint kiderült, nem volt itthon. Ja és ha valaki tudja, hogy a szuper újrazárható, aromatartó, nedvességmegőrző tasakok és fagyasztott áruk idején miért nem lehet valamilyen tartósított formában mentát kapni (a cserepes verziók már életük leszállóágában voltak), az mondja!

Maga a recept amúgy nem annyira érdekes, vagy egzotikus, mint amennyire az íze lett:
csirkemell
1 doboz mascarpone (kicsit ijesztő húsételhez használni valamit, aminek a csomagolásán egy óriási tiramisu díszeleg)
citromfű
mozzarella (beleolvasztottam a szószba 3 szeletet, amitől kevésbé folyós és kevésbé homogén lett az állaga)
krumpli

A csirkemellből szeleteket vágtam (nekem ez elég szenvedősen megy, mert nem tudom, hogyan kell szakszerűen, de gondolom egy rutinosabbnak ez megvan pár perc alatt), kis olajon megsütöttem, míg szép sülthús színük nem lett, eközben Gergő meghámozta a krumplikat. Amikor befejeztük a hús és krumpli alól pattogzó forró olajcseppek elől való ugrálást (még mindig nem vettünk fedőt), akkor a mascarponét megolvasztottam és több körben újabb és újabb adag citromfüvet szórtam bele. Végig azt hittem, hogy túlzásba viszem, és egy grapefruit keserűségű és savanyúságú valamit fogok kapni, de a kóstolgatások során mindig kiderült, hogy nem, nagyon jó markáns ízt ad, de egyáltalán nem tolakodó, hanem inkább valahogy arcot ad az amúgy teljesen semleges mascarponénak. Arról nem is beszélve, hogy a masszív mascarpone mellé nagyon kell valami, amitől könnyedebbnek lehet érezni, a citromfű pedig pont ilyen, de gondolom a tiramisuban meg pont ezért van a kávé. A végeredmény egy nagyon finom szósz lett, amihez jól passzult a fűszerezés nélküli csirke és a ropogós krumpli. Fénykép nem készült, hiszen akkor még úgy volt, hogy nem lesz belőle post.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 4, mert a csirkéket beleraktam a szószba, pedig jól nézett volna ki, ha inkább rájuk öntöm, akkor kilógótt volna helyenként a pirosas hús, ami jól ment volna a ránézésre kapros szószhoz.

íz Kata szerint: 5, bejött nagyon a citromfű, meg mostanában tetszenek a kicsit kesernyésebb, nem annyira szabályos ízek.

külalak Gergő szerint: 4 "A csirkék lehettek volna egységesebbek."

íz Gergő szerint: 5 "Nagyon finom volt a mascarponés öntet is, jó volt, hogy szikárabb volt a hús és jó lett a krumpli is."

Gombapörkölt

(download)

Gergő 2 héttel ezelőtti balesete óta fokozott érdeklődést mutatunk a pépesebb, puhább, kevesebb rágással elfogyasztható ételek iránt. Mivel már a könyökünkön jön ki a krumplipüré, meg a mindenféle főzelékek és paradicsomlevesek, nem is beszélve a hortobágyi palacsintáról, egyre nehezebb valami újdonságot kitalálni. Ebben a szellemben, némileg csüggedten indultunk reggel kávézni a Millenáris parkba, hogy majd lesz valahogy, valami, a kávé legalábbis tuti. A koffein és a napsugarak megtették hatásukat, a Match-ba már teljesen feldobódva, egy képzeletbeli illatos gombapörkölt gondolatával érkeztünk, bár 1 perc alatt némileg alábbhagyott a lelkesedésünk, amikor az eladó arra a kérdésre, hogy "Elnézést, van olyan gombájuk, aminek nem ma jár le a szavatossága?" egy tömör "Nincs."-et dobott a vállán át. Szerencsére a piac még nyitva volt, úgyhogy gyorsan be is szereztük a legfontosabbat: a gombát. Szép nagy fejek voltak, máskor biztos töltenénk bele valamit, de mi akkor már hajthatatlanok voltunk, egy mexikói kalap méretű gombát is atomjaira fűrészeltünk volna. A gombapörkölt receptje egyébként meglepően egyszerű:

hozzávalók:
gomba (mi 1kg-t vettünk, hogy legyen bőven, akár estére is, meg a másnap reggeli rántottához, ennek kb háromnegyedét használtuk fel)
pirospaprika
hagyma (ebben továbbra sem ismerünk tréfát, majdnem egy teljes fej üvegesre párolódott)

bors
majoranna
mustár (esetünkben Beaufor dijoni)

mivel a recept nem vitte túlzásba a mértékegységek definiálását, ezért mindent érzésre, ízlés szerint stb. csináltunk. Kis olaj, hagyma bele, amikor már üveges, akkor tűzről levéve pirospaprika bele (nekünk sok hagymánk volt, úgyhogy kb két kiskanálnyit raktunk), összekever, majd tűzre visszarakva mehetnek bele a gombák, meg egy pohárnyi víz. Mi paráztunk a vízmennyiségtől, hogy kevés lesz, ezért még egy félpohárnyit ráöntöttünk, amiről később kiderült, hogy fölösleges volt, a sok gombából sok víz jön ki. Sűrűn kóstolgattuk a levet, és gyakran kellett belerakni 'még egy kicsit', de mire a gomba jó puha lett, addigra összeálltak az ízek és illatok. Még egyszer rápillantottam a receptre, hogy mindennel megvagyunk-e, és ekkor derült ki, hogy mustárral még lehetne tupírozni, a kérdést megvitattuk (én nem vagyok mustárrajongó, Gergő viszont annál inkább) és végül egy csapott kiskanálnyi került bele, aláírom, jó volt bele. Köretként szélesmetélt készült, nem akartuk a nokedli kártyánkat is ugyanebben a menetben ellőni a puhakaja versenyben, azt majd tojásosnokedliként.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)

külalak Kata szerint: 3,5. "Nokedlivel jobban néz ki, egyszerűen azt szokta meg a szemem és kész. Illetve a gombákat lehetett volna kisebb darabokra vágni."

íz Kata szerint: 5 

külalak Gergő szerint: 5. "Pont ilyennek kell kinéznie egy gombapörköltnek. Szeretném jegyzőkönyvbe venni, hogy kiváló volt metélttel. A nokedli kacsáknak való, mi a fusion konyha hívei vagyunk."

íz Gergő szerint: 5

Gombás, mascarponés csirkemell gratin

(download)

Vasárnap délben, amikor a legközelebbi étterem is túl messze van, még az olyan konyhailag legkevésbé aktív emberek is, mint mi, kedvet kapnak a főzéshez. Legyen valami egyszerű, nyáriasan könnyed, magyarosan olaszos, mégis fantasztikusan ízletes étel... Megforgattuk a gasztroblog kereket, és a Lila Füge egyik receptjét dobta a gép.

Irány a Mammut, piros kosár, zúzunk a zöldséges pulthoz. Minden van, kivéve petrezselyem. Mindegy, van mirelit, kapjuk a mentő ötletet a mérős nénitől. Hozzávalókat be a táskába, bicajra vissza, és már otthon is vagyunk. A konyha telis tele érdekes, újszerű dolgokkal. Akkor essünk is neki.

Első körben a húst megmostuk, megtisztítottuk az izéktől, aztán megint megmostuk, megtörölgettük, aztán pici sózás-borsozás. Forró, olivaolajos serpenyőben kifehérítettük a pipiket, majd belehuppantak a jénaiba.

Aztán jött a truváj, a gombás-mascarponés szósz. Fogtam pár vegyes gombát, megtisztítottam, felnegyedeltem a nagyobbakat. A kisebbeket csak félbe. Közben a húsízű olivaolajos serpenyőben hagymát és fokhagymát dinszteltünk, és amikor már üvegesre sültek, utánuk dobtuk a gombadarabokat.

Közben összeráztuk a tojás sárgájából készült mascarponés-tejszínes koktélt. Mire a gombás hagyma megpuhult, ráöntöttük a fehér szószt. Az egész jól összekeveredett, ráfeküdt a jénaiban heverő, előzetesen finoman megkapatott húsdarabokra, az egészre rászórtunk egy tégely parmezánt, és ment a sütőbe, fortyogni.

Mellé hosszú szemű rízs készült, és az egészet egy nyárias, könnyed chardonnayvel tálaltuk.

Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy a hús puha, porhanyós, a szósz nem túl sós, nem is sótlan, sárgás, ízletes, pikáns lett. A tojás összeért a mascarponéval, a hagyma a gomba ízével. Szóval az egész olyan harmonikus és finom lett, hogy mi magunk is meglepődve kanalaztuk be az utolsó rízsszemig.

ÉRTÉKELÉS (1-5, mint a suliban)
külalak Gergő szerint: 4 (nem állt össze rendesen az egész a jénaiban, és a parmezán sem barnult meg elég erőteljesen)

íz Gergő szerint: 5 (nincsenek szavaim. istenek vagyunk.)

____

külalak Kata szerint: 4 (amíg a tálban van együtt, nem néz ki túl jól. kitálalva már oké volt.)

íz Kata szerint: 5 (nyami.)